Ghalla Világa - Túlélők Földje Wiki
Advertisement

398. VARÁZSLAT

Az utóbbi időben elszaporodtak a garázda kalandozók, akik más munkáját kacagva teszik tönkre, avagy mit sem törődve az esetleg bent lévőkkel, romba döntenek bármely épületet. Egyesek még attól sem rettennek vissza, hogy a kalandozók városában idézzenek földrengést! Az Ezüst Mágustorony magiszterei elgondolkodtak, hogyan lehetne saját eszközeik felhasználásával hatékonyan fellépni az alattomos gonoszkodók ellen. Hamar rájöttek azonban, hogy az épületeket stabil védelemmel ellátni sokkal nehézkesebb, mint a leromboltakat helyreállítani. Ettől a felismeréstől már csak egy lépés volt a helyreállítás igéjének kidolgozása. A varázslatot a V 398 paranccsal mondhatod el. Ekkor az adott mezőn lévő összes lerengetett, vagy lerombolt tereptárgy (másznivaló, csatamező stb) azonnal az eredeti állapotába kerül, azaz helyreáll. Az épített tereptárgyakat (oltár, templom stb) sajnos nem tudja visszaállítani, mivel ezekről nem lehet tudni, hogy pusztulásuk előtt milyen állapotban voltak. A varázslat elmondása 240 VP-t és 20 TVP-t igényel, és a kötőanyagot a mágia által porrá morzsolt 10 szögletes kő fogja biztosítani. A helyreállítás nincs hatással a kiirtott növényzetre, hiszen az elpusztított élet visszaadására csak a magas szinten képzett druidák képesek. A helyreállítás a taumaturgiát dupla mértékben fejleszti.


Típus: Tau, Rögtön végrehajtódó
Hatóidő: azonnali
Hatás: helyreállítja a mező tereptárgyait, de építményeit (oltár, kohó templom stb nem)
Max. hatásfok: 0
Min. taumaturgia: 100
Ára: 3000 arany
Használata: V 398
TVP költség: 20
VP/PP költség: 240
Anyagi komponens: 10 szögletes kő
Advertisement